|
|
Dr Tolnai Valéria homeopata pszichiáter Dr. Tolnai Valéria pszichiáter vagyok. 1982-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosként, az Országos Ideg – és Elmegyógyászati Intézetben /- akkori néven, később OPNI/ dolgoztam 1982-1989-ig. |
| Bemutatkozás: |
Dr. Tolnai Valéria pszichiáter vagyok. 1982-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosként, az Országos Ideg – és Elmegyógyászati Intézetben /- akkori néven, később OPNI/ dolgoztam 1982-1989-ig.
Közben 1986-ban pszichiátriából szakvizsgát tettem. 1987-1990-ig pszichoterápiát, hipnoterápiát tanultam. 1989-től 1992-ig Sport Kh-ban dolgoztam Prof. dr. Buda Béla mellett a Mentalhygienes osztályon. 1996-ban nyitottam meg a magánrendelésemet, ahol azóta dolgozom.
2005-től homeopátiát is tanulok folyamatosan, 2007-ben diplomáztam klinikai homeopátiából a CEDH-nál, azóta is rendszeresen járok továbbképzésre. 2010 tavaszán a klasszikus homeopátiás képzésbe is belekezdtem. 2007-ben megtanultam a dr. Józef Jónás-féle irányított és ellenőrzött méregtelenítést, mely biorezonanciás elven működő diagnosztikus és homeopátiás elven működő terápiás módszer és itt is rendszeresen járok továbbképzésre.
| Elérhetőségek: |
Dr. Tolnai Valéria
1204 Budapest Török Flóris u 103. / Dobos u.sarok
Tel.: 06/20-481-2927
Tel. idő rendelési időn kívül: H,K: 14 -18-ig Sz,Cs,P: 9-13-ig
Rendelési idő: H, K: 8-14-ig Sz, CS, P: 13-19-ig

Nagyon megtetszett a bemutatkozo eletrajza,ugy erzem on tudna rajtam segiteni,en mar mindent megtettem,csinalom a dietat sportolok,keresek,kutatok…..segitsegre van szuksegem aki meghallgat,tanacsot ad/koszonom
Kedves Mónika!
Nagyon szívesen meghallgatom és segítek eldönteni, hogy Önnek mely módszer lenne a legjobb megszabadulnia a bajaitól.
A homeopátia csodálatosan működik, de néha terhelők a szervezetben tartják vissza a teljes gyógyulást, erre tisztítást javaslok, akinél ez felmerül.
06/20-481-2927 vagy 283-7489 számon elér.
Üdvözlettel: dr. Tolnai Valéria
Kedves Valéria!
Én több, mint 3 éve szedek 0,5 mg Rivotrilt (1 éve már csak este 1 db-ot, korábban reggel is szedtem egy felet), 2009 karácsonyáig 1,5 éven ár szedtem mellé eleinte napi 1 majd fél Cipralex-et is miután 2008 februárjában pánik tünetekkel, majd 2008 májusában depresszióval kórházba kerültem. 2 éve járok emellett pszichoterápiára egy nagyon kedves pszichológushoz. Azt szeretném megkérdezni, hogy le lehet-e szokni végleg a Rivotrilról és ha igen akkor milyen módszerrel? Az alap problémám egy fülzúgás ami 3 éve áll fenn (gyógyszeresen is próbáltam kezeltetni de nem használt semmit).
Előre is köszönettel válaszáért,
Bernadette
Kedves Bernadett!
Elnézést, hogy csak most válaszolok!
Sajnos a gyógyszerek nem jelentenek jó megoldást, és néha a pszichoterápia is nagyon kevés.
Ennek az az oka, hogy a mindig alapvető érzelmi zavarra rárakódnak egyéb tényezők /terheltségek: fémek, gombák, stb./ , amik mintegy lerögzítik, bebetonozzák a betegséget.
Szívesen segítek a problémájában: ha eljön a rendelőmbe ki tudom mérni, hogy mi okozza a tüneteit / szorongást is, fülzúgást is/.
Tehát van remény! :))
Üdv dr Tolnai Valéria
Szia Berni nekem ugyanez a problémám mint neked csak nekem 2és fél éve zúg.A pánikbetegség depresszió is megvan.Erre keresek most homeos alkati szert állítólag jó.Esetleg felvehetnénk a kapcsolatot.Üdv.
Kedves Christyn és Berni!
A biorezonancia segít abban, hogy a tünetek által kigondolt homeopátiás szert leellenőrízzük, alkati /korszerűbben chrónikus szert/ ,de tüneti szert is lehet találni.
Én mint írtam az okot is meg lehet keresni és kivezetni a szervezetből, ha kórokozó vagy nehézfém vagy sugárzás, sőt ha érzelem például. :))
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő !
Szorongással, majd pánikkal kezdtem emellett van depresszióm is. Fél éve kezdtem el szedni a Mirtazapin nevű tablettát. Hát egy kicsivel jobban vagyok, de nem az igazi. Küzdök a mindennapi fáradsággal, álmossággal, szédelgéssel. Már ettől is szorongok, idegesít. Munkámban mindennapjaimban nagyon zavar. Van rá lehetőség hogy én ettől megszabaduljak ?
Megírná nekem a kezelések összegét ?
Kedves Erika!
Tudok segíteni, a homeopátia nagyon jó, lelki tünetekre is nagyon jól működik.
Első alkalom jelenleg 10.000,-, utána 8.500,- alkalmanként – idén.
A gyakoriság egyénileg változik, közben ingyenes emailkonzultációk.
Üdv dr TV
Kedves doktornő!
Köszönöm bíztató sorait, fel fogom hívni! Christyn : nekem a homeopátia korábban egy komoly problémámban már segített, most is meg vagyok győződve arról, hogy az egész problémakör hátterében érzelmi gumbanc áll (ezt bogozgatjuk a saját tempómban a pszichológusnővel) azonban azt hiszem az alkati szer jó megoldás lehet ahhoz, hogy az ember megkapjon egyfajta pozitív kezdőlöketet amin el tud indulni (ez is egyfajta mankó). Ha szeretnél írni akkor a bernierdos@gmail.com e-mail címen tudsz elérni.
Kedves Berni!
Rendben, várom a hívást, a 70-es telefonom a közeljövőben meg fog szűnni.
Üdv dr TV
Kedves Valéria!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam honlapjára, és szeretném a segítségét, tanácsát kérni. Egy éve szedek Risperdal szirupot minimális dózisban és Cipralexből kemény 2*1-et. Bő fél éve teljesen tünetmentes vagyok, és jól alakulnak a dolgaim, nagyon szeretném csökkenteni, majd elhagyni a gyógyszereket. Ebben az is jelentős szerepet játszik, hogy a Cipralex hatására közel 10 kilót híztam, és hiába diétázom, a súlyomat nem tudom csökkenteni.
Nagyon szeretném ha a hagyományos gyógyszerek helyett homeopátiás szereket szedhetnék, vagy egyéb alternatív módon tudnám kézben tartani a betegségemet. Ön szerint bipoláris depresszió esetében, ha egyszer már abbahagyhattam a gyógyszerszedést, azonban egy évvel később újra problémáim lettek, megoldható az átállás?
Nagyon várom válszát, köszönettel,
Füsi Brigitta
Kedves Brigi!
Tud segíteni ebben a homeopátia is és a joalisos méregtelenítés is, esetleg előfordul, hogy valakinek mind a 2 kell, de lehet az is, hogy elég a homeopátia.
Üdv dr TV
Kedves Doktor Nő!
22éves úgymond fiatal ember vagyok 12 éve jégkorongozok sportolás közbe kaptam egy mellkasi ütést és rosszul lettem még a meccs közbe mivel nagy küzdő vagyok nem hagytam ott a csapatot a meccsen viszont aznap este mentőt kellett hívni mert szívem nagyon vert és azt hittem azzal van a baj mint késöbb 3 ilyen esett után voltam a nógrád gárdony magán klinikán teljes szív kivizsgáláson kiderült h nem ez okozza mivel családomba édes anyám is ezzel a betegséggel szenved elvitt az orvosához és ő mondta hogy nagy valószínű én is pénik beteg vagyok, elfogadtam rájöttem amikor rám jönn ez a roham akkor hogyan nyugtasam le magamat(szem becsük lassú mély levegő és végig megyek azok a pontokon ahol fáj ez eddig nálam bevállt) de arra sajnos még nem tudtam rájönni mert még rövid cipőbe járok ezzel a betegséggel hogyna szüntesem meg mert azért 22éves koromtól halálomig nem akarok ezzel szenvedni magamnak és másoknak kellemetlenséget okozni ha tudna ebben segíteni azt előre is emgköszöném.
Üdvözlettel: Nagy Attila
Kedves Attila!
Tudok segíteni a homeopátia segítségével.A pánikbetegség funkcionális betegség, azaz nincs un. szervi alapja, hanem érzelmi tényezők hozzák létre, így a homeopátia el tudja mulasztani véglegesen.
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Nagyon örülök, hogy itt is látom, és mindenkinek csak ajánlani tudom a homeopátiás kezelést, mert nekem nagyon sokat segített a doktornő által előírt kúra :)
Nagyon sok sikert kívánok a gyógyuláshoz, a doktornőnek pedig a gyógyításhoz :)
Kedves Edina!
Én is örülök, hogy itt újra összejöttünk, minden jót kívánok Önnek és a családjának.
Üdv dr TV
Kedves doktornő!
Már lassan 6éve szenvedek depresszióban,már ha ez az lenne.Már szinte mindent kipróbáltam,de nem jutottam eredményre.Ezt az oldalt osztályfönököm ajánlotta,örülnék ha tudnánk beszélni interneten.tyiszty@hotmail.com(e-mail címem)
üdv,krisztina
Kedves Krisztina!
Akkor emailben folytatjuk.
drtolnai@interware.hu az emailcímem.
Üdv dr TV
kedves doktornö.az évek óta tartó pánik betegség miatt szedem a floxetet.de igy sem merek egyedül menni sehova.ez már iszonyu.mindig másra vagyok utalva.üdvözlttel zsike
Kedves Erzsébet!
Szívesen segítek Önnek, ha felkeres a rendelőben. A homeopátia csodálatosan tud segíteni. Sokan voltak betegeim hasonló helyzetben, akik meggyógyultak. :))
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
Kb 10 éve küzdök a pánikkal,kezdetben orvoshoz jártam,gyógyszereket szedtem,de abba hagytam,mert csak a tüneteimet kezelte,viszont most meg nagyon sokat vagyok rosszul.Nálam álltalában este jönnek a rosszullétek,sokszor elalvás után ébredek fel,hogy kiugrik a szívem.Mostanában a remegés a fő tünetem amit napközben is érzek.minta rázna a hideg.Gondolom(remélem)hogy nem más,mint a pánik…Mivel vannak tapasztalataim a homeopatiával kapcsolatban(gyermekeim által)szeretném kipróbálni,remélve hogy segít kikeverednem,mert a mindennapjaimat teljesen tönkreteszi ez az állapot.Av gondom csak az,hogy vidéken élek,esetleg tudna-e ajánlani hasonló tapasztalatokkal rendelkező orvost Tata-Tatabánya környékén?
köszönettel:Ildikó
Kedves Ildikó!
Szomorúan olvasom, hogy milyen régóta küzd a tüneteivel.
Valóban az allopátiás gyógyszerek csak a tüneteket nyomják el, a betegség központi magja megmarad.
Sajnos vidéki pszichiáter nem ismerek, aki evvel foglalkozna, eleve alig van pszichiáter homeopata.
Hozzám vidékről is járnak /tegnapelőtt volt itt valaki Nagykanizsáról a patiensem!/, ha úgy gondolja, hogy tudok segíteni szívesen látom.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
Köszönöm válaszát,januárban mindenképp keresni fogom Önt,ennyit igazán meg kell tennem,annyi mindent prtóbáltam már(Biorezonancia,jóga,reiki)egyik sem segített,vagy én voltam türelmetlen,esetleg szkeptikus,de nem adom fel,egyszer meg kell találnom a megfelelő gyógymódot,mert ez nem mehet így tovább.
Békés Karácsonyt Kívánok!
Ildikó
Kedves Ildikó!
Én is Békés, Gyertyafényes Karácsonyt kívánok, januárban várom a telefonját.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktonő!
Olvastam az Önhöz írt bejegyzéseket,szeretnék kérni időpontot személyes konzultációra gyermekemmel. A lányom 22 éves egyetemista. 2010 augusztus első hetében elment szórakozni és a poharába kábítószer került, amit természetesen nem vett észre. Egy hét után jöttek elő a tünetek, amikor a gyermekemnek egy-két emlékkép beugrott, majd sejteni kezdte, hogy mi történhetett vele. Állapota rosszabbodott, majd bekerült a pszichiátriára skizofrén tünetekkel. A kivizsgálás a skizofréniát kizárta, valami nagy trauma érte a gyermekemet ezért kerülhetett ilyen állapotba került rá a zárójelentésre.10 nap bentlét után folytatta a tanulmányait, majd 3 hónap után bepániklot, hogy a gyógyszer miatt nem tud teljesíteni. Szeretnénk kipróbálni az Ön módszerét, reméljük, hogy tud segíteni. Vidéken élünk, de nem lenne probléma a konzultáció. Várom válaszát. Köszönettel: Szilvia
Kedves Szilvia!
Döbbenten olvasom a történetet, bár ma már annyi minden megtörténik – sajnos.
Nagyon szívesen segítek! Hívjon jan.3-tól, hé-pé 12-13 óráig fog tudni telefonon elérni a városin és a 20-ason, a 70-es meg fog szűnni.
Természetesen emailban is tudnuk egyeztetni, ott időkorlátok nélkül.
Boldog, Gyertyafényes Karácsonyt Kívánok és Jobb Új Évet!
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
Kb.10 éve szedek rivotrilt szorongásos panaszaimra, az utóbbi 5 évben már rendszeresen ( 2 x 1).Mivel a gyógyszerhez már hozzászokott a szervezetem(nem használ) és enyhe depressziót is megállapitott a pszichiáter, antidepresszáns szedését javasolja. (kiváltani vele a szorongás csökkentőt is), de én nem szeretnék újabb gyógyszerhez hozzászokni.
Kérdésem az lenne homeopátiával elkerülhető lenne-e az antidepresszáns szedése és valóban az efajta kezelés annyi időt vesz igénybe, mint ahány éve beteg valaki.
Válaszát előre is köszönettel várom:Zsuzsa
Kedves Zsuzsó!
A szorongásoldó gyógyszerek kiválthatóak homeopátiás szerekkel. Alkati szert kell keresni illetve esetenként tüneti szert is. A szer megtalálása hol könnyen, hol nehezebben sikerül.Nem annyi ideig kell szedni a homeopátiás szert /szerencsére/ mint amennyi ideje beteg valaki, vagy amennyi ideje gyógyszert szed.
/A régebbi állapotokat illetve az erősebb vagy szélesebb körű tüneteket nagyobb erősségű szerrel kezeljük./A tüneti szereket pár hétig, pár hónapig adjuk – általában, az alkati szert egy évig, de mindez csak hozzávetőleges, mert a homeopátiában éppen az a lényeg, hogy egyedi a patiens, egyediek a tünetek, egyedi szert kap és addig, amíg ő egyedileg igényli. Ez egy közös munka az orvossal, szoros, részletes konzultációt igényel.
A sajtóhibákért elnézést, a rendszer nem engedi javítani jelenleg.
Üdv: dr TV
Tisztelt Doktornő!
2010. szeptember 20-án egy nagyon stresszes hétvége után stresszes reggeli munkába induláskor elájultam. Szervi okok kivizsgálva, minden rendben. Nem éreztem, de belül valószínüleg dolgozni kezdett bennem a szorongás az ájulás miatt. Három hét elteltével – addig minden rendben volt – reggel erős szédüléssel ébredtem, bepánikoltam egy újabb esetleges ájulástól. Azóta sajnos generalizált szorongást diagnosztizált a pszichiáter. Cipralex tablettát írt fel, de nem kezdtem el szedni. Alvászavarom alakult ki, előtte normális alvó voltam. A család és a környezetem segítségével novemberre egész jó állapotba kerültem, semmiféle gyógyszert nem szedtem és végre már orvosi vizsgálatok is lezáródtak.
Majd december 02-án kellett visszamennem a pszichiáterhez, elmondani hogy vagyok. Örült a gyógyszermentességemnek, a rendelőből kijövet óta azonban erősödött a szorongásom, megjelent egy belső remegés ami nagyon kellemetlen tünet. Most emiatt Rivotrilt szedek összesen napi 1 mg-ot, az alvásom pedig újra rosszabb lett a javulási tendenciát felrúgva.
Elkeseredtem, nem tudom elhatározni magam a Cipralex szedése mellett, de változtatni szeretnék az állapotomon, mert ez így nem mehet tovább. A Rivotrilt sem szeretném sokáig szedni, nem ez a megoldás.
Egyébként teljes életet élek, dolgozom, vannak egész jó napjaim, de szeretnék a régi önmagam lenni 42 évesen kiegyensúlyozott háttérrel rendelkezem.
Kedves Csuti! :))
Tudok Önnek segíteni, ha gondolja. Ha valaki szorongós, sokszor fél az ájulástól, de elég ritkán fordul elő, hogy valóban elájul. Az ájulásnak lehet testi és lehet lelki-alkati oka. Ha a vérvételkor nem találtak vashiányt, amit a vaskötő kapacitással lehet mérni, nem a szabad vassal! akkor nagyobb valószínűséggel lelki oka lehet az ájulásnak. A dr.Jónás-féle méregtelenítéshez használt Salvia mérőműszerrel ki tudom mérni az ájulás okát, a megfelelő terápiát is. Tehát, ha gondolja, jelentkezzen, segítek szívesen. Az allopátiás szerel/Cipralex, Rivotril/ csak elnyomják a tüneteket, de a baj oka a szervezetben marad. emailcímem: drtolnai@interware.hu Üdv dr TV
Tisztelt Dr. Tolnai Valéria!
Én már 3 éve szenvedek agorafóbiában.Jártam pszichiáterhez,de nem sokat segített.Annyit mondott,hogy jöjjek rá magamtól mitől alakult ki ez az egész.Velaxint szedtem utoljára,amit abba hagytam.Most egy hónapja megint heves szívveréssel,szédüléssel,és magas vérnyomással szenvedek.Mivel előtte a szívemre már szedtem gyógyszert,de a szülésem után abbahagytam így a háziorvos erre gyanakszik,hogy megint a szívem rendetlenkedik.Erre kaptam is gyógyszet ami javított az állapotomon.Esetleg a pánikbetegségnek is lehet köze hozzá,hogy a tünetek nem múlnak el teljesen?Én már nagyon szeretnék ebből kigyógyúlni.
Kedves tlina!
Nagyon szívesen segítek, ha kéri, többféle módon is ki lehet deríteni az okot, sőt többféle módon tudok segíteni, hogy végleg eltűnjenek a panaszai.
A homeopátia örökre gyógyít, a Jónás féle méregtelenítés szintén minden szervet ki tud tisztítani a terhelések alól.
Jelentkezzen, segítek: dr TV
Kedves Dr.nö!
Nagyon várom már a találkozást önnel,biztos tud rajtam segiteni.Én most járok egy homeopatához,de sajna a 4.szert szedem és nem használ semmit.Pedig tudja az egész életemet.Már mindent kipróbáltam/akupunktura,diéta,gyogyszerek,stb/Ha kifizetem az első összeget csak 1 honap mulva tudom a következőt,nem baj ha 1 honapig nem megyek önhöz??Nem baj hogy akkora idő eltelik!Naprol napra egyre jobban szenvedek..Köszönettel egy kétségbeesett anyuka
Kedves Mónika!
02.15-én tönkrement a gépem, most lett helyette másik rendszer, ezért most válaszolok.
Tökéletesen megfelel, ha havonta tud jönni, közben mailen levelezünk.
Üdv dr TV
Kedves Tolnai Doktornő!
Én egy barátomnak szeretnék segítséget kérni, jelenleg olyan szereket nyomnak bele, amik felerősítik a szorongásait. Legutóbbi ottjártunkkor kértük a kezelőorvosát, hogy cserélje le a gyógyszert, vagy szeretnénk azt csökkenteni, esetleg elhagyni. Mire ő egyértelmű “nem”-mel válaszolt, és ráírta a kezelőlapra, hogy ellenáll a kezelésnek. Szeretném a barátomat onnan elhozni. Vállalná, hogy átnézi a kórelőzményeket?
Röviden még egy dolog, a hasonló korkép a családban halmozottan megjelent, de férfi vonalon eddig ő az egyetlen.
Ne ígérjen semmit, csak kérem, hogy nézze át a zárókat!
Köszönettel és Tisztelettel:. Enikő
Kedves Enikő!
Természetesen segítek, hozzák el a papírokat, átnézem,átbeszéljük.
Amit tudok , megteszem.
Remélem tudok segíteni.
Üdv dr TV
Kedves dr.nő!A hipnotizálás visszatudja állítani a lelki egyensúlyt,és a zavaro gondolatok tisztulhatnak?Vagy ez kevés hozzá?Már annyira szorongok hogy nem is tudom magam máshogy elképzelni,természetesnek tűnik,mintha mindig így lett volna..Köszönettel:Borovyné
Kedves Mónika!
Van akinek a hipnózis segít, ezt vizsgálat alapján könnyebb eldönteni, mint látatlanban.
Mindenesetre a hipnózis elvégzéséhez bizonyos jó lelkiállapotra van szükség, mert a hipnotizált személy maga is aktívan közreműködik a kezelés közben, tehát ha nem tud kellően koncentrálni, nem jut le hipnózisba.
Szorongás ellen a homeopátia sokkal egyszerűbb módszer!
Üdv dr TV
Kedves Dr Tolnai Valéria Doktornő!
Egy munkatársnőmtől kaptam meg az Ön elérhetőségét, de mielőtt megkeresném, szeretném megkérdezni, hogy tud-e segíteni a problémámon. Szerintem semmilyen pszichés problémám nincs, de meggyőződésem, hogy minden betegségnek lelki okai vannak. A homeopátia már többször segített rajtam.
Nagyon erős reumatikus panaszaim vannak, derekam, csípőm, hátam fáj, járni csak lakáson belül tudok. Néha úgy érzem kicsit javul, de utána megint visszaesek.Most már 3 hónapja küzdök szörnyű fájdalmakkal, fájdalomcsillapító néha használ, de van, amikor nem.
Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Ágnes
Kedves Ágnes!
Sajnálattal olvasom, hogy milyen nehéz az élete.
Keressen fel, meg fogjuk taklálni az Önnek megfelelő eljárást.
Valóban jól gondolja, hogy minden problémának vannak lelki alapjai, erre terhelődik rá a környezeti szennyezés, ami súlyosbítja, esetleg pont az hozza elő a tüneteket.
Az ízületek elsősorban a vesék /másodlagosan a máj/ túlzott elszennyeződéséből származnak, tehát ilyenkor a vesetisztítás általában az elsődlegesen fontos.
A Jónás-féle méregtelenítés során ilyenkor megmérem a terhelőket, melyek az ízületeket terhelik /ez lehet pszichés dolog – félelem-, illetve élettelen terhelő -pl.nehézfém, ill.kórokozó, – gombák, vírusok,/, majd azokat a szerveket, melyeket tisztítani kell első sorban /vesék, izületek/,illetve a un.csatornákat melyeken keresztül a szervezet a terhelő tényezőtől megszabadul, ez itt szintén lehet a vese, de lehet bél, tüdő, bőr, gyomor, kötőszövet, nyirokrendszer, erek, hártyák, mindez teljesen egyéni, ezért kell mérni.
Homeopátiával is gyógyítható, de ha súlyosabb az eset mindig kellene méregteleníteni is a Jónás módszerrel, mert úgy teljes a tisztulás, gyorsabb a gyógyulás a rárakódások miatt.
Remélem segítettem a döntésben.
Üdv dr TV
Tisztelet Doktornő!
Többször olvastam, hogy Jónás-módszert alkalmaz.
Szeretnék erről egy kicsit többet megtudni. Milyen elven működik, hogyan zajlik a kezelés.
üdv:
Vili
Kedves Vili!
A mérés egyszerű, gyakorlatilag fájdalommentes, a kéz egy akupuncturás pontján történik. dr.Voll feltalálta biorezonanciás elveken működő mérőeszközzel a kéz egy pontján a bőr ellenállás-változását mérem.
Ezen a ponton a gép segítségével ki tudom mérni a szervezet szerveinek, szöveteinek pontos állapotát, hogy jól működik az adott szerv, vagy terhelő tényező zavarja a működését.
Így feltérképezve a szervezetet, azután megmérem a szervezet terhelőit, ezek lehetnek
élettelen anyagok /nehézfémek, gyomírtószerek, oltóanyagok, rádióaktív-sugárzások, antibiotikumok, stb./ illetve
élőlények /vírusok, gombák, paraziták, baktériumok/ és
érzelmi terhelések /szorongás, depresszió,fóbia, stb/.
Kétféle módon tehetem a gépbe a mérendő “anyagot”,
vagy virtuálisan a software-ből, úgy, hogy kijelölöm a számítógépen és akkor azt mérem,
vagy egy mérőampulla segítségével, amiben az adott anyag vagy érzelem rezgése van kódolva.
Ha a terhelt szervek és terhelő tényezők is megvannak, akkor a patiens eldönti, hogy mely betegségét, tünetét szeretné eltüntetni, pl. pánik vagy vesekő vagy elcéma.
Ezt kikeresem a software-ből és az ő terhelt szerveinek, illetve a terhelőinek a tisztító cseppjeit egyenként hozzámérem a panaszához, így kiderül, hogy mely cseppekre van szüksége az első körben, hogy a betegségétől megszabaduljon.
Ált.4 cseppet kap egyszerre egy méregtelenítendő patiens.
Remélem érthető, bár így kissé nehézkes magyarázni.
http://www.joalis.cz/meregtelenito_kurak.html
A fenti oldalon a MÉREGTELENÍTŐ ABC kiadványból további információkat kaphat, illetve az egész http://www.joalis.hu oldal erről szól.
Ha ír egy email címet ezt az ABC-t el tudom küldeni e-könyvként.
Remélem segítettem, ha kérdése van, nyugodtan írjon.
Ez információs gyógyítás, rezgésekkel történik, mellékhatásmentes, nem úgy,mint a hagyományos gyógyszerek.
Ez a jövő. :))
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Testvéreimmel úgy gondoljuk, hogy az édesanyánk paranoiában szenved. Betegségtudata egyáltalán nincs, a háziorvosára sajnos nem számíthatunk, pedig már többször is próbáltunk segítséget kérni tőle legalább a kísérőtüneteire (fáradt, kimerült) tekintettel. Tudna-e neki valamilyen alternatív gyógymódot ajánlani, tekintettel arra, hogy magas vérnyomásra már többféle gyógyszert is szed? Lehet-e az ilyen beteget tudta nélkül, például a kísérőtünetekre hivatkozva, kezelni? Önnek mi a tapasztalata, egyáltalán hogyan lehet az ilyen betegeket orvosi segítséghez juttatni? Válaszát, tanácsait előre is köszönjük. Üdvözlettel:
Anikó, Ildikó és Kati
Kedves Anikó, Ildikó és Kati!
Szomorúan olvasom, milyen nehéz a helyzetük.
Bizony betegségtudat nélkül igen nehéz a gyógyítás, de nem lehetetlen.
Attól is függ, együtt lakik-e valaki a beteggel.
Több olyan esetem is volt, ahol a betegségtudat hiánya ellenére tünetmentessé tettük a patienst. Persze nagyon fontos az érintett személyek szoros együttműködése, segíteni akarása.
Úgy gondolom tudnék segíteni, kérem hívjanak fel és egyeztetünk időpontot.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktor Nő!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam Önre. Szeretnék Önhöz elmenni, de mielőtt bejelentkeznék muszáj vagyok a Doktor Nő díjairól érdeklődni, mert sajnos nem biztos, hogy megtehetem, hogy felkeressem. Valószínű nem mindegy, hogy miről lenne szó, így leírnám, hogy először egy kiadós beszélgetésre lenne szükségem, hogy elmondhassam az egy éve fennálló problémámat és a Doktor Nő is elmondhassa a véleményét és tanácsait.
Ha itt nem írhat díjazást, akkor nagyon kérem küldje el mailben!
Köszönöm szépen, tisztelettel: Judit
Kedves Judit!
Nálam az első alkalom 12.000,- Ft, ez olyan 1,5 órás /esetleg 2 órás/ beszélgetést jelent, majd minden további alkalom 8.500,- Ft, ezek 1 órás találkozások.
Szép hétvégét!
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Olyan esetben tud-e segíteni, amikor a szorongás automatikus válaszreakcióvá vált a szervezet részéről? Úgy érzem, egyszerűen csak nem tudom „abbahagyni” a testi tünetek gyártását. A lelki okokat igyekeztem feldolgozni az elmúlt 11 évben – először a hagyományos utat követtem (gyógyszerek, pszichoterápia), majd az alternatív gyógymódok széles skáláját kipróbáltam, melyek közül a kineziológia segített a legtöbbet. Valószínűleg attól szorongok már csak, hogy szorongani fogok, ez viszont ördögi kör. :))
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea
Kedves Andrea!
Igen, tudok rajta segíteni.
A jó hír, hogy erre is van homeopátiás lehetőség. KÜlön szerek vannak a homeopátiában a különféle félelmekre: félek a sötéttől, egyedülléttől, a kutyától,a vizsgától, a nyilvános beszédtől, a lifttől, magastól,… vagy félek attól, hogy félni fogok!….
Van olyan félelem, aminek sok homeopátiás szere van /félelem az egyedülléttől vagy a sötéttől, de a félelem a félelemtől is ilyen/ ilyenkor egyéb kérdésekkel más tünetek alapján találjuk ki a megfelelő szert.
Remélem segítettem! :))
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Köszönöm gyors és reménykeltő válaszát! Hamarosan felkeresem :)
Kedves Andrea!
Szeretettel várom, hívjon a bejelentkezési időkben.
Üdv dr TV :))
Kedves doktornő!
Azzal a panasszal fordulok önhöz hogy édesanyám skizofrén depressziós beteg itt tatabányai orvosok nem csinálnak semmit ez ügyben és már nagyon rossz a helyzet! Kérem doktornő segítsen ez ügyben
Tisztelettel és Köszönettel
Kedves Erzsébet!
Megpróbálok segíteni, de el kellene jönnie a rendelőbe, mert így levelezve bizony nem tudok.
Vagy az édesanyja is eljön rögtön vagy Ön jön el csak először és megbeszéljük, hogy mit lehet tenni.
Bízom benne,hogy jobb lesz a helyzet.
Üdv dr TV
Kedves Doktornő,
Segítségét kérem, lányommal kapcsolatban. Nem tudom mit lehet tenni vele. 26 éves.
1 hete meglehetősen következetlenekké váltak a gondolatai, töredezett a mondatfűzése. Egy külföldi munkavállalás elindításával súlyosbodott a folyamat. 1 hét múlva kellene indulnia. Le mondjuk a külföldi munkát.
A nyáron 4 hónapot dolgozott egy Balaton-parti szálloda bárjában. Augusztus elejére már nagyon kimerült az éjszakai munkától. Több konfliktusa is akadt a feletteseivel, sajnos a párja volt az egyik felettese.
Augusztus közepén felmondott. (még diák). 6 éves kapcsolatát megszakította. Külföldi munkát keresett. Azonban a szerződés aláírása utáni napon teljesen összekeveredett benne a vélt valóság a valósággal. Vagy csak úgy tett. Nem létezőnek vélte a kiközvetített állást. Becsapták, úgy vélte.
2 napig vívódott azon, hogy csaphatták be. Rájött, a sietség az oka. Azóta “nyugodt” tempóban él.
Fényképezget, netezik stb. Könyvet is akar olvasni, de a kezdő soroknál nem jut tovább. Miután kielemezte, hogy a barátai, közvetlen környezete nem csapja be, nyugodtabb. Azt mondta befejezi az iskolát. De ennek semmi jelét nem mutatja.
Gondolatai töredezettek, csapongóak. Régi emlékeket, gyerekkorit, elevenít fel, amikor minden jó volt. 3 napja felvette a kapcsolatot barátjával. Újrakezdik. De a megváltozott viselkedés próbára teszi a párja türelmét is.
8 évvel ezelőtt hasonló, de lefolyásában súlyosabb állapotban kórházi kezelésre szorult. Azóta nem jelentkeztek a tünetek. Érettségi, felsőoktatási vizsgák rendben folytak.
Kedves Doktornő, hogy lehet a fenti állapotot kórházi kezelés nélkül rendezni.
válaszát előre is köszönöm:
Kati
Kedves Kati!
Első kérdés, hogy hajlandó-e eljönni a lánya a rendelésemre.
Ha eljönne, akkor tudnám megvizsgálni.
Ha szükséges pszichológiai teszttel a tudattalant is fel tudjuk térképezni, egy pszichológussal dolgozom, aki segít ebben,- persze ő külön rendel, de aztán elküldni a leletet emailben.
Ezután tudom megmondani, hogy mi a probléma és javaslatot tudok tenni a gyógyításra, ami sokféle lehet.
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!!
A segítségét szeretném kérni !! 2 éve szenvedek pánikbetegségtől. Volt most egy pár hónapom amikor jól voltam gyógyszer nélkül dolgoztam autót vezettem és semmiféle rosszullét nem tört rám.
Szeptember óta megint előjött a halálfélelem, és szédelgés , az a baj hogy még ilyen nem volt nálam hogy, 220 ra felmegy egyik prercről a másikra a vérnyomásom és a cukrom is 20 ra.Ilyenkor rettenetesen megijedek. A másik hogy amikor ismerősökkel vagy családtagokkal kell találkoznom és beszélgetni szintén ezek a tünetek jönnek elő. Most frontint szedek de nem szeretnék függő lenni.
Válaszát előre is köszönöm !!
Kedves Maya!
Szívesen segítek Önnek, ha felkeres a rendelőmben.
A homeopátia megoldást nyújt a pánikbetegségre, mert a pánik- régi, elfeledett érzelmi megrázkódtatás eredménye.
A tünetek alapján meg lehet találni azt a szert, ami az Ön tüneteivel egyezik és az kioltja ezt a tünetet.
E mellett az alkati szerére is szükség van, mert a probléma régebbi keletű, ehhez szakember segítsége kell.
Üdv dr TV
Kedves Valéria!
Elnézést, hogy ismeretlenül ilyen közvetlen hangot ütök meg, de gyermekpszichiáter vagyok. Sajnos nagyfiam 20 és 21 éves korhoz közeledve egy mániás fázist élt át, az első shub után több, mint 1 évig szedte a Ketileptet egy alacsony dosisban (este 50 mg-ot), de augusztus végén leállt, pont egy új egyetemet kezdve és 3-4 hét alatt mikor nem volt közvetlenül a szemünk előtt újra bekapcsolt. Szekszárdon 2 hétig volt felnőttosztályon, annak minden traumatikus következményével együtt. Jelenleg egyensúlyban van 2x 300 mg Depakine Chrono és este 375 mg Ketilept mellett. Passziválta az évet az egyetemen. Szeretné csökkenteni, majd elhagyni a gyógyszereket idővel, ennek biztonságos módja után szeretnék tájékozódni. Gyermekpszichiáterként én is érdelkődök a holisztikus gyógymódok iránt, használom az Energy-s készítményeket.
Nagy érdeklődéssel várom válaszod !
Tisztelettel: Tamásiné dr. Takács Zsuzsanna
Kedves Zsuzsa!
Szomorúan olvasom a történteket.
Nagyon szívesen segítek.
Van rá mód, hogy homeopátiával és Joalis cseppekkel kitisztítsuk a szervezetét teljesen, amennyire csak lehet.
Az érzelmi megrázkódtatások nyomai, a szervezetben lerakódott toxinok /érzelmiek is/ és genetikai ártalmak bizonyos csoportja is tisztítható.
Az Energy jó, de nagyon kevés.
Ha telefonon felhívsz, tudunk egyeztetni időpontot, mert a homeopátiához személyes beszélgetésre van szükség.
06/20-481-2927
Jó éjt: dr.Tolnai Valéria
Kedves Doktornő!
Évek óta küzdök a depresszióval és pánikkal betegséggel.Már több mint másfél éve nem szedtem antidepresszáns és nyugtató szereket/.Rexetin és Xanax-ot/ Kb.másfél hónapja tüneteim ismét kiújultak,eleinte csak alkalmanként most már naponta 3×2 szem Sedativ Pc-t szedek .Sokat segített de sokszor így is ideges vagyok fülem zúg,és úgy érzem indokolatlanul félek.Hogy mitől ?Fogalmam sincs.
Szívesen felkeresném de zalában lakom,örülnék ha más módszer is lenne a konzultációra.
Kedves Julianna!
Az allopátiás gyógyszerekkel un.elnyomóterápiát lehet csak folytatni, vagyis a tüneteket ugyan elnyomják a szerek, de aztán visszajön a betegség, ha elhagyják a gyógyszert. Ezt a jelenséget homeopátiás régóta ismeri.
A homeopátiával meg lehet szüntetni a betegség okát, azt az érzelmi megrázkódtatást, amely a betegséget kiváltotta. Persze sokszor nehéz megtalálni a pontos szert.
A személyes konzultációt sajnos nem tudom nélkülözni, mindenképpen el kellene jönnie, hogy segíteni tudjak.
Ha valaki intenzívebben szeretne gyógyulni és kéri, akkor Joalis cseppeket is szoktam javasolni mérés alapján.
Ehhez meg kell mérni a szervezetében lévő terheléseket, szervek állapotát biorezonanciás állapotfelméréssel, ezt is csak a rendelőben lehet, sajnálom.
Ha úgy érzi, hogy mégis eljönne, kérem hívjon a megadott időkben.
/06/20-481-2927 H-K: 14-18 óra SZ,CS,P: 9 – 12 óra/
Üdv dr TV
Kedves Valéria!
Köszönöm gyors válaszodat, az a problémánk az időpontkéréssel, hogy Jancsi nem igazán látja be a betegségét, nehezen motiválható bármilyen pszichiáterrel való találkozásra, az is csoda, hogy a jelenlegi gyógyszereit elfogadja, mondván ha hozzászoktattak, nem olyan könnyen tudja elengedni a szervezet. Nem tudom, hogy ilyen esetben, ha leírok dolgokat a személyiségével kapcsolatban segít-e az alkati szer megtalálásánál. Mert, ha tudnám, hogy mit adjak neki, lehet, hogy rá tudnám venni, hogy elfogadja.
Üdvözlettel: Takács Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Szerintem mindenképpen az lenne szerencsés, ha felhívnál, mert telefonon jobban tudnék tanácsot adni a következő lépést illetően!
/06/20-481-2927 H-K: 14-18 óra SZ,CS,P: 9 – 12 óra/
Üdv dr.Tolnai Valéria
Kedves Doktornő!23 éves vagyok 1 éve teljesen megváltozott az életem.Ijesztő viselkedéseim,gondolkodásaim vannak.Egy hónapja voltam pszichiáternél elmondtam neki a gondomat és azt mondta hogy kényszer betegségem van.Felírt egy gyógyszert meg egy gyógynövényest mert mondtam neki hogy nem szeretnék gyógyszert szedni mondta hogy szedjem 2 hétig a gyógynövényeset és ha nem használ akkor kezdjem el szedni a gyógyszert mert az hatni fog 2 hét után.Aztán menjek vissza és ha szeretném járhatok terápiára hogy kiderüljön mitől van a betegségem.Így is tettem a gyógynövényes nem segített és elkezdtem szedni a gyógyszert.Egy hét után nagyon rosszul lettem szédültem fülem zúgott verejtékeztem és elszürkült minden.Előtte is észrevettem hogy nagyon izzadok a kezem a lábam meg hónamalja.A párom elolvasta a gyógyszer mellékhatásait és ezek voltak.Aztán megfogattam hogy soha nem szedek gyógyszert és így találtam önre.Azt tudom hogy a homeopátia az gyógynövény és már szedtem is fejfájásra meg náthára.Annyira nem ismerem de úgy vagyok vele hogy egészségesebb.Remélem hamarosan találkozunk,hisz leírni nem lehet ezt az egészet!Megköszönném ha írna a kényszer betegségről egy kicsit.Tisztelettel:Edina
Kedves Edina!
Sajnálattal olvasom, hogy milyen rossz helyzetbe került.
Bizony az allopátiás – nem homeopátiás – orvosok csak gyógyszert tudnak erre a zavarra adni, a pszichoterápia nem nagyon vezet eredményre, az a tapasztalat, de még a gyógyszer is csak részlegesen – sokszor.
A kényszerek un.énidegen gondolatok az agyban, vagyis az illető nem akarja azt gondolni vagy tenni, amit, de mégis valami kényszeríti.
Sokszor a tudattalanban elfojtott érzések ellentételezései: pl. tisztasági kényszernél az illetőnek általában részben elnyomott piszkosságérzete van, ezért tisztálkodik fokozottan. Vagy -” nehogy bántsak valakit ” vagy “úgy belerúgnék” – gondolatok, ellenőrzési kényszerek alapja általában az elnyomott agresszív késztetésekből adódik, melyek nem tudatosak.
Az elnyomott érzések lehetnek az illető sajátjai, vagy szülőktől, nagyszülőktől örököltek is!
A Salvia mérőműszeremmel ez meg is állapítható – szükség esetén!
A homeopátia – bár sokan, sajnos még kollégák is!!! azt hiszik, hogy gyógynövény, de nem!
Biofizikai hatásmód alapján ható, rezgésekből álló szerek, melyek alapja: növény, állat, vagy ásvány. Gyógyszergyárban gyártják és törzskönyvezett gyógyszerek, nem gyógyhatású készítmények.
Nagyon erős hatásuk van, persze nagyon különbözőek, már a 4000-et is elérte a számuk.
A potenciájuktól függ, hogy mire adjuk. Ugyanazt a szer sok különböző betegségre adhatjuk erősség függvényében./pl.gyomorégés, vesekőoldás, migrén, szorongás, önbizalomhiány ellen uaz a szer, más erősségben/.
Remélem segítettem, Boldog Karácsonyt!
Üdv dr TV
Kedves Valéria!
Nagyon tetszik a válasza amit Edinának írt!Én már voltam Önnél régebben,csak az a baj hogy rögtön várom a “csodát”és nem mentem tovább.
Érdekelne ez a silvia féle módszer,mert Nekem is kényszer(énidegen)gondolataim vannak sajnos.
Ha már voltam Önnél,akkor a továbbiakban 8 000ft-ot kell fizetnem?
Köszönettel:Nagy Mónika
Kedves Mónika!
Nagyon jól emlékszem Önre, nehéz helyzetben van.
A Salvia mérőműszerrel nagyon-nagyon sok minden kimérhető / 16 ezer adat van a gépbe beprogramozva/.
Idén /201-ben/ a 2.alkalomtól 8.500,- Ft az óradíjam.
Üdvözlettel: dr TV
“Kedves Valéria!
Pl:Mi mérhető ki?Az állapotom,vagy az érzelmi sík?Visszaszerezhető a lelki állapot?
Köszönettel:Nagy MÓNIKA”
Tisztelt doktornő!
Körülbelül 10 éve kezdődött szorongásos betegségemre rexetint írtak fel. 2011- nyaráig nem is voltak nagyobb gondjaim, de mivel a rexetint közben abbahagytam, újra és még erősebben beindultak a tüneteim. Az orvos cipralexet írt fel, amiből a maxot szedem (20 mg) , de semmiféle javulást nem tapasztalok.
A tünetek: akaratomtól függetlenül állandóan valamilyen betegséget képzelek be, jelenleg veseproblémát. Ez olyan szintre emelkedett, hogy már azzal foglalkozom, hogy melyik dialízis fajtát fogom választani. Ezek a gondolatok beindítják a szorongást, amitől már étvágyam sincs, gondolataim állandóan visszatérnek a vesére. Állandóan aludnék, nincs kedvem felkelni, de amikor alszom, akkor is rosszul. Étvágyam nincs, csak este egy kicsit, mivel estére kicsit jobban leszek, de másnap reggel kezdődik megint előröl.
Ezekre a panaszokra Ön tudna valamilyen megoldást ajánlani?
köszönettel
Attila
Kedves Attila!
Ezt az állapotot hypochondriásisnak hívják, tehát mikor nem valós betegségeket képzel magának az illető és valóságosan fél tőlük.
Az allopata pszichiáterek /nem homeopata, az az allopata/ gyógyszert írnak erre a problémára, mert serotonin-zavarral magyarázzák.
Valóban lehet serotonin-zavar az agyban, de nem eredendő okként, hanem közbenső állapotként, tehát a gyógyszer szerencsés /vagy inkább szerencsétlen/ esetben tünetelnyomóként szerepel, az illető jobban lesz, de NEM gyógyul meg.
Javaslom, hogy keressen a lakhelyéhez közel homeopata pszichiátert, aki megérti az Ön tüneteit és ismeri a homeopátiás szereket és ki tudja Önnek, Önnel együtt keresni a megfelelő szert, ami elmulasztja a betegségét.
Jobbulást!
Kedves Mónika!
Mint korábban leírtam másnak, ez mérhető ki:
A mérés egyszerű, gyakorlatilag fájdalommentes, a kéz egy akupuncturás pontján történik. dr.Voll feltalálta biorezonanciás elveken működő mérőeszközzel a kéz egy pontján a bőr ellenállás-változását mérem.
Ezen a ponton a gép segítségével ki tudom mérni a szervezet szerveinek, szöveteinek pontos állapotát, hogy jól működik az adott szerv, vagy terhelő tényező zavarja a működését.
Így feltérképezve a szervezetet, azután megmérem a szervezet terhelőit, ezek lehetnek
élettelen anyagok /nehézfémek, gyomírtószerek, oltóanyagok, rádióaktív-sugárzások, antibiotikumok, stb./ illetve
élőlények /vírusok, gombák, paraziták, baktériumok/ és
érzelmi terhelések /szorongás, depresszió,fóbia, stb/.
Kétféle módon tehetem a gépbe a mérendő “anyagot”,
vagy virtuálisan a software-ből, úgy, hogy kijelölöm a számítógépen és akkor azt mérem,
vagy egy mérőampulla segítségével, amiben az adott anyag vagy érzelem rezgése van kódolva.
Ha a terhelt szervek és terhelő tényezők is megvannak, akkor a patiens eldönti, hogy mely betegségét, tünetét szeretné eltüntetni, pl. pánik vagy vesekő vagy elcéma.
Ezt kikeresem a software-ből és az ő terhelt szerveinek, illetve a terhelőinek a tisztító cseppjeit egyenként hozzámérem a panaszához, így kiderül, hogy mely cseppekre van szüksége az első körben, hogy a betegségétől megszabaduljon.
Ált.4 cseppet kap egyszerre egy méregtelenítendő patiens.
Remélem érthető, bár így kissé nehézkes magyarázni.
http://www.joalis.cz/meregtelenito_kurak.html
A fenti oldalon a MÉREGTELENÍTŐ ABC kiadványból további információkat kaphat, illetve az egész http://www.joalis.hu oldal erről szól.
Ha ír egy email címet ezt az ABC-t el tudom küldeni e-könyvként.
Nos az érzelmi terhelés, a megfelelő homeopátiás szer is, a méreganyagok és a terhelt szervek is, tehát szinte minden.
Persze kell, hogy az illető mérhető állapotban legyen, van aki annyira szorong, vagy vegetatíve annyira terhelt,vagy nagyon zárkózott, hogy nehezebb mérni.
BUÉK!
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Kb. másfél évvel ezelőtt kezdődtek a problémáim nem tudtam aludni bepánikoltam a feladatoktól. Pszichiáterhez fordultam, aki felírta a gyógyszereket, amelyeket egy ideig szedtem, majd abbahagytam. Pár hónap múlva újra kezdődtek a tünetek és nagyon megijedtem újabb gyógyszerek stb. Sajnos a családunkban édesanyám bipoláris depresszióban szenved 30 éve. Az orvosok azt mondták, hogy mivel kiújult ismét a betegségem nagy valószínűséggel én is a bipoláris depresszióban szenvedek, mert vannak nagyon jó hónapjaim amikor ezerrel pörgök és vannak hónapok, amikor semmi nem érdekel. Most jelenleg Relaxint és Lamolepet szedek, de nagyon szeretném ezeket kiváltani inkább homeopátiás szerekre ugyanis gyógyszerellenes vagyok és nehezen tudom elfogadni, hogy egész életemben ezeket a szereket kell szednem. Amennyiben van rá lehetőség, hogy a bipoláris depresszióm homeopátiával kezelhető akkor szívesen felkeresném Önt.
Kedves Alexandra!
Minden további nélkül tudom fogadni, bár látatlanban nem tudok semmit ígérni, de mi9nden tőlem telhetőt megteszek, hogy meggyógyítsam.
2010.telén sikerült 2 hónap alatt meggyógyulnia egy olyan férfibetegemnek, aki 1,5 éve volt PMD-s, azaz un. “mániás-depressziós”, mellette közlekedési fóbiás és az alkoholt sem vetette meg – talán ez Önnek is reményt ad.:))
Üdv dr TV
Tisztelt doktornő!
tanácsot szeretnék kérni.
kb.3 éve kijött rajtam egy szorongásos állapot/nagyon rossz terhesség után./1 évig próbáltam kikeveredni magamtól de egyre rosszabbul lettem.sajnos akkor volt a híradóban egy családírtásos szörnyüség.én akkor már olyan erőssen szorongtam hogy elkezdtem attól rettegni,hogy mivan ha megőrülök és én is ilyet csinálok.végül elmentem pszichiáterhez aki cymbaltát írt ki.én ettől jól lettem és 1 évig szedtem a gyógyszert majd lassan leépítettem ez volt tavaly májusban.eddig kisebb-nagyobb szorongásokkal de éltem az életem nevelgettem az én kicsi lányomat.sajnos 3 hete a menzeszemnél újra előjött a szörnyü nagy szorongás és vele együtt a félelem hogy mi van ha megőrülök és csinálok valamit az én édes kislányommal.
ma muszáj elmennem orvoshoz és gondolom újra gyógyszert kapok.
sajnos bajai vagyok ezért nem egyszerü anyagilag megoldanom az utazást és a kezelés díjját.
kérem írja meg nekem hogy tudna segíteni és volt -e hasonló esete mert tavasszal mindenképp megkeresném.
köszönettel.ildikó
Kedves Ildikó!
A jó hír az, hogy ez megoldható homeopátiás kezeléssel.
Meg kell találni az Ön alkati szerét és mellé a szorongásoldó szereket, viszont ehhez tényleg személyesen kell találkoznunk.
Amikor majd felkeres nagyon szívesen segítek.
Nem baj, ha most rendes gyógyszert szed, mert amikor a homeopátiát beállítjuk, akkor annak még védő hatása is van.
Várom,hogy jelentkezzen, addig tartson ki.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
Édesapámat régebben pajzsmirigy túlműködéssel kezelték, de a kezelést megszakította orvos-, betegség-, sőt betegellenessé vált. Azóta mintha a bipoláris zavar tüneteit észleljük rajta, noha a mániás és depresszív epizódok naponta akár többször is váltakoznak. Depressziós időszakában teljes hangerőn tévét néz vagy zenét hallgat és közben alszik. Mániás időszakában kötekedik, ismerőst, ismeretlent a porig aláz. Hangoskodik, próbál vicces lenni, de amit csinál egyáltalán nem vicces. Hirdeti magáról milyen boldog, ügyes, okos, dolgos, gazdag, egészséges és persze milyen szép. Amúgy mindent elront, össze-vissza beszél. Aki csak tudja elkerüli. Anyukámat állandóan szidja, nőiségében is sértegeti, miközben a nőivel henceg, de anyu még az utcára sem tud kimenni, hogy ne loholjon a nyomában. Az üzletekben lop, kis faluban lakunk mindenki ismer mindenkit nem mernek neki szólni, félnek tőle. Inni is elkezdett, csupán azért, mert egy férfinek kijár, és különben sem teszik a feje alá, ha meghal. Mást nem tudunk tenni vitaminokkal tömjük, mindennap kap magnéziumot b6- és c-vitamint. Este barackmagolajat kap állítólag jó hatással van a pajzsmirigy működésre. Lehetne-e homeopátiásan kezelni, orvoshoz nem hajlandó menni, nincs betegségtudata, viszont anyutól és tőlem is a vitaminokat elfogadja, sőt igényli is. Sajnos ez az utolsó esély gyógyulására, a “kellemetlenségek” megszüntetésére, már mi is nehezen viseljük!!!
Várom válaszát, köszönettel:
Krisztina
Kedves Krisztina!
Elég nehéz helyzetbe kerültek, ahogy olvasom.
A homeopátia meg tudja oldani ezt a gondot, csak jól kell ismerni a beteget.
A patienst akarata ellenére nehéz kezelni, és etikátlan is, azonban szerintem lenne megoldás.
A lehetséges megoldást inkább személyesen mondanám el, kérem hívjanak fel a fent megadott telefonon és időpontokban.
Köszönettel, addig is minden jót: dr TV
Tisztelt Doktornő!
12 és fél éves fiam fél a kutyáktól kisgyermek kora óta. Ha egy kerítés mögött ugat egy kutya, akkor már nem megy el a kerítés mellett a járdán, inkább kimegy az úttestre, hogy minél messzebbről elkerülje. Ha szembe jön vele egy kutyát sétáltató járókelő, akkor is nagy ívben elkerüli.
Azt szeretném megkérdezni, hogy bármely módszerrel ki tudná-e kezelni ebből a fóbiájából? Segíteni szeretnék rajta, hogy ne kelljen élete végéig ezzel a rettegéssel élnie.
Köszönettel:
Gergely
Kedves Gergely!
A jó hír az, hogy IGEN. :)))
A kutyafóbia jól kezelhető homeopátiával.
Hívjon, egyeztetünk időpontot és eljön, megbeszéljük, majd pedig a gyermeket is megvizsgálom és kap szert.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
Segítséget szeretnék kérni öntől,kb 6 évvel ezelőtt erős szorongásos,depressziós rohamok és rosszullétek törtek rám,rendszeresen járok azóta pszihiáterhez és sokféle gyógyszert próbáltam,mire beállították,hogy ez lesz jó nekem ciprolex napi 1 tabletta.Ezt most már 4 éve szedem ,egy darabig jó is volt,de ezalatt is sokszor voltam rosszul.És mivel gyógyszerrel is állandóan rosszul voltam mostanában,3 hete elhagytam a gyógyszert teljesen-azelőtt pedig csökkentve felet majd negyedet szedtem 1 éve lassan.Azóta vagyis 3 hete gyógygombát szedek 3 kapszulát naponta Neuranax-ot.A gyógyszer elhagyása után először jól voltam,de most 3 hét gyógyszerelhagyás után rám törnek erős rohamok hullámokban,sírás,alvászavar,félelmek.
Szeretném kérdezni,hogy tudna-e rajtam segíteni,mert akkor pénteken felutaznék önhöz,Komlói vagyok.Várom válaszát,mert akkor felhívom telefonon önt időpontért.
Előre is köszönöm Zoltán
Tisztelt Doktornö !
Fiam.35 éves 3 éve depressziós Sok orvos sok gyógyszer mellékhatások miatt hol lhagyta hol ujrakezdte. Két éve pszichológus felesége elhagyta.Hitegette,de csak a pénze kellett.2éve nem dolgozik, nálunk van a szüleinél,mindent megteszünk,MRT vizsgálat nem mutatott mást gyulladt fogakat,ezt orvosoltuk.Jelenleg SZTK rendelésre járunk este 1Seraquelt/300mg/ szed.Reggel 1 Neuroptim 1c vitm.1 Halolaj kapszula,,1 multivitamin.napi 2szeri séta .Kezdett majdnem bomlott elmére hasonlító tüneteiből javulni.Nem tudom mit tehetnénk.Kérem ha valóban tud ezen segíteni válaszoljon,és felkeressük. Van sajnos még egy gyermekünk aki beteg egy boltban dolgozott emelkések hatására gerince kiegyenesedett. Nem müthetö közölték,majd mostmár csigolyaelmozdulás miatt meg kell müteni.van e lehetöség rajta is javítani.KÖSZÖNÖM Tisztelette:Bodor Ferencné
Kedves Zoltán!
Igen, tudok segíteni, hívjon bátran.
Ha eljön kikérdezem a panaszokat, szokásait, általános jellegzetességeket, előző betegségeket, stb. és keresek Önnek szert, szereket.
Üdv dr TV
Kedves Bodor Ferencné!
Nagyon szívesen segítek Önöknek. Mindkét esetben van segítség a homeopátiás által, hívjanak fel és adok időpontot, azután megbeszéljük.
Nagyon sok hangulatjavító homeopátiás szer van,amiből ki kell választanom az övét, ill. kötőszövet erősítésre is van lehetőség.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
Sajnos egy kedves rokonom hosszú évek óta skizofrén zavarokban szenved. Állapota stabilnak mondható. Lehet hogy fura a kérdés, de mit gondol, ilyen típusú problémákon is segíthet valamiféle homeopátiás szer?
Sajnos erre a betegségre nagyon kevés alternatív gyógymódot fejlesztettek, nem tudom hogy milyen lehetőségek lennének egyáltalán ami nem a hagyományos begyógyszerezés…
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdv.:
Barbara
Kedves Barbara!
Bár furcsának tűnhet, de lehet segíteni homeopátiával pszichotikus állapotokban is olykor.
Ez egy nagyon egyedi kezelés, mindenkinek más és más szerre van szüksége.
Egyébként más, súlyos, nehezen vagy alig kezelhető betegséget is meg tud oldani a homeopátia, pl. Sclerosis multiplex, autoimmun folyamatok, stb.
A betegnek el kell mennie homeopatához, minden kérdésre válaszolni és beszedni a szereket.
Ha nem hisz benne, akkor is használ /állatokat is gyógyítok, azok sem hisznek benn – :))/, csak be kell szedni a golyócskákat.
Most is van pár pszichotikus betegem.
Természetesen a hagyományos gyógyszert addig szedni kell, amíg a homeos gyógyszerét melléállítjuk és míg nem hat.
A siker feltétele, hogy a homeopata megtalálja az illető szerét.
Ez néha nagyon nehéz, mert több ezer szer van ma már, de nagyon igyekszünk. :))
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
2007 óta vagyok pánikbeteg,melyre gyógyszereket is szedek.Már többször megpróbáltam elhagyni, de a gondolat, hogy nélkülük újra jönnek a rosszullétek és félelmek már elég volt ahhoz, hogy a pulzusom elszálljon a vérnyomásommal együtt.
Most olvastam, amit még soha nem hallottam, hogy ez egy visszafordítható folyamat.
Bár pszichiáter szakorvoshoz járok, de úgy érzem, nagyon magamra hagyott a problémámmal, hisz évi 1 alkalommal találkozunk, akkor is csak gyógyszer javaslatokért.
Szeretnék nagyon kikerülni ebből az ördögi körből és újra teljes értékű ember lenni, újra egészséges.
Nem félni, nem rettegni. Tudom, hogy az első lépés az enyém, de ezt csak fejben tudom.Éreznem kellene egy belső késztetést is arra, hogy ez igen, így van, lehetséges, hogy élhetek nyugodt életet gyógyszer nélkül is.
Szeretném a segítségét kérni, hogy kikerüljek ebből az ördögi körből, hisz a hozzám hasonló problémákkal küzdő emberek is szívesen vesznek minden tanácsot és segítséget a helyes úton való elinduláshoz.Nem tudom, hogyan kezdjem, hogyan induljak el.
Várom válaszát, tanácsait,segítségét. Köszönettel.
Nagy Lívia
Kedves Lívia!
Igen, valóban ez egy visszafordítható folyamat.
A homeopátiás szerek a korábbi érzelmi megrázkódtatásokat törlik a szervezetből, melyek miatt szenvednek az emberek.
A korábbi érzelmi megrázkódtatás sok minden lehet: gyász, szerelmi csalódás, szülési sérülés, köldökzsinór a nyak körül, ijedtség, rémület, féltékenység, düh, stb.stb.stb.
Mint látja rengeteg ok lehet, ehhez személyesen meg kell jelenni a rendelőmben és a konzultáció után kezdődhet a gyógyulás.Meg kell találnom az Ön számára megfelelő gyógyszereket, beszedi, és gyógyul.
Közben szedi egy ideig még a hagyományos szereket, majd fokozatosan azokat elhagyjuk.
Szívesen segítek Önnek, hívjon a megadott időben és egyeztetünk időpontot.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő!
A fiamnál még nem tapasztaltunk változást,majd Ő jelentkezik, ahogy megbeszélték.A teszt is folyamatban van. De már így is hálás vagyok, a leírás amit tetszett adni ,a Lányomat meggyőzte
most kezdi a Schüssler sókat szedni. A kúra után jelentkezünk .Van egy kérdésem:ha a Seraqvelt
elhagynánk elég lesz-e a Neuroptim és a vitaminok? Ugyanis látom a lába megint fáj a fiamnak,ma vettem
észre,ahogy kikisértem. És örömmel közlöm,jár tanfolyamra.
Tisztelettel?Bodor Ferencné
Kedves Bodor Ferencné!
Nagyon örülök, hogy a fia tanfolyamra kezdett járni.
Miután elmentek még sokat gondolkodtam az eseten, van még egy szer,amire szüksége lenne, de inkább privát mailben írnám meg.
Kérem írjanak egy levelet az emailcímemre és megírom!
Örülök, hogy a lánya hajlik az alternatív gyógyászat felé! :))
A Seroquelt nem szabad hirtelen elhagyni, csak akkor, ha beszéltem ismét a fiával és a kapott szert/majd szereket/ emeljük megfelelő magasabb potenciára, akkor is fokozatosan, hogy ne essen vissza!
Várom a levelet!
drtolnai@interware.hu
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
akut mániás kórházi kezelésen van lányom -25 éves- túl.(november-január) Convulex medikációval jelenleg itthon végzi felsőfokú tanulmányait. Szeretnénk elhagyni, vagy nagyon minimális szinten tartani a gyógyszerszedést mellékhatásai miatt. A belátási képességen úgy érzem még javítani való. Inkább elfogadást tapasztalok, mint meggyőződést például életvitelben.
Milyen alternativ gyógymódokkal tudjuk a mostani nyugodt állapotot megtartani?
Válaszát előre is köszönöm:
Bóta Katalin
Kedves Katalin!
Látatlanban sajnos nem tudok konkrét ötleteket mondani.
Ha eljönnek hozzám a beteggel, zárójelentéseivel, akkor vizsgálat után – esetleg,ha szükséges külön pszichológiai vizsgálatot szoktam végeztetni klinikai szakpszichológussal – meg tudom mondani, hogy milyen homeopátiás szerekkel van esély a gyógykezelésre. E mellett ilyen súlyosabb estekben mindig javaslom a Jónás-féle információs (homeopátiás) méregtelenítést is.
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Érdeklődnék, hogy akupuntúrás kezelés mellett, jelenleg akupuntúrás tűk vannak a fülembe, igénybe vehető-e a biorezonanciás állapotfelmérés?
Depresszióval, szorongással, pánikszerű rohamokkal küzdök. Szeretnék egy komplex oki háttér feltárást és ennek függvényében egy megfelelő gyógyulási módban részesülni.
Várom válaszát
köszönettel:
Cirmi
Kedves Cirmi!
Igen, lehetséges.
A mérés bőrellenállás-változás segítségével történik, így tulajdonképpen a patines maga árulja el ezen keresztül a mérés során, hogy mire van szüksége.
A módszer hasonló a kineziológiához, csak objektívebb, egy mérőműszerrel dolgozunk.
Üdv dr TV
Tisztelt Doktornő !
. A következő a problémám kb. 1 hónappal ezelőtt minden előzmény nélkül iszonyatos pánikroham tört rám. Feküdtem az ágyon tv-t néztem semmi problémám nem volt, viszont a következő pillanatban mint akit kígyó mart meg ugrottam le az ágyról. Szédülés, remegés, fejfájás, erőtlenség vett rajtam erőt, viszont ami a legjobban megijesztett az a gondolat volt, hogy mindjárt megőrülök. Azóta nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy megőrülök minden gondolatomat ez teszi ki. Folyamatosan” gyomoridegem” van, a pulzusom néha az egekben, ugyanakkor a vérnyomásom teljesen rendben van. Folyamatosan azon pörgök, hogy megőrülök, hogy nem tudom a tetteimet kontrollálni, esetleg bántom valamelyik családtagomat. Az interneten olvasva a különböző pszichés betegségek leírását, már mindegyik tünetet felfedeztem magamon. Folyamatos fejfájásom van, ami nem elviselhetetlen inkább nyomás zsibongás jellegű. Állandóan figyelem magam, mit miért csinálok stb. Régebben voltak un.tipikus pánikrohamaim ( autóvezetés közben, tömegben) de ezek maguktól elmúltak, tudtam kezelni a helyzetet. Ezt a mostani állapotot viszont már nem. Volt pár nap tünetmentes napon, már kezdtem örülni amikor ismét rám tört ez az állapot. Mivel mindkét rohamom a menstruációm 2.-3. napja körül jelentkezett lehet összefüggés vagy csak véletlen. A mai nap folyamán beszéltem egy pszichiáterrel telefonon, akinek összefoglalva elmondtam a rövid történetemet. Szerinte generalizált szorongásos betegségem van javasolta, hogy keressem fel, biztosított, hogy nem fogok megbolondulni ez a betegségem egyik megnyilvánulási formája. Véleménye szerint pszichoterápiával és a megfelelő gyógyszeres kezeléssel ez a betegség teljesen gyógyítható. A problémám viszont az, hogy nem szeretnék kemikáliákat szedni. Kérdéseim a következők. A fenti tünetek alapján mi Ön szerint a problémám, illetve ez az Ön segítségével kezelhető e. Várom szíves válaszát.
Köszönettel:Tucka
Kedves Tucka!
Nekem is hasonló problémám van,viszont Nekem van előzménye…Most már 2 éve szenvedek tőle,kisebb nagyobb kihagyásokkal..Én már sok mindent kipróbáltam :(
Ha megtapasztaltál v.mi jó segítséget erre a betegségre,kérlek írj…
Köszönettel:Nagy Mónika
Kedves Doktornő!
Érdeklődnék, hogy a Jónás féle méregtelenítés milyen hosszú gyógyulási időt vesz igénybe?
Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Tucka!
Szerintem inkább a pánikbetegség valószínűbb, de biztosat személyes beszélgetés, vizsgálat után tudok mondani.
A homeopátiával a szorongásos betegségekben jól lehet segíteni, a lényeg a jó szer megtalálása, ami néha hosszabb időt is igénybe vehet.
Nem minden betegnek van türelme megvárni, csodát várnak sokszor Magyarországon, külföldön már nagyobb kultúrája van ennek, türelmesebbek a betegek, értik a lényeget. :))
Nem a diagnózis lényeges, hanem hogy a megfelelő szert megtaláljuk.
Szívesen segítek Önnek, ha felkeres.
Üdv dr TV
Kedves Tucka!
Szerintem inkább Pánikbetegsége van.
Homeopátiával jól gyógyítható.
Hívjon fel és egyeztetünk időpontot, ha szeretné, hogy segítsek.
Üdv dr TV
Kedves Erika!
Az, hogy a Jónás-féle méregtelenítés mennyi ideig tart, az attól függ, hogy mennyi minden toxin van valakiben, hány éves, mit örökölt, mit-mennyit méregtelenített eddig.
Lehet tehát 6 hónap és 2,5 év is.
Pont úgy, ahogy egy lakástakarításnál: ha rendszeresen karban van tartva egy lakás, akkor kb.1 nap alatt végig lehet takarítani /ahogy hetente tesszük/, de ha valaki eléggé elhanyagolta és minden tiszta piszok, több rétegben, akkor bizony sokat kell vakargatni, vízkőoldózni, stb.stb.
Viszont minél hamarabb kezdi el valaki a tisztítást, annál kevesebb méreganyag marad benne és annál kisebb az esélye a betegségekre.
Üdv dr TV
Kedves Doktornő!
Én most fejeztem be a Kemot,és azóta elég erős hangulat változásaim vannak,szerintem depressziós kezdek lenni!Érdeklődnék hogy ez köszönhető a kemonak?semmiképpen nem szeretnék gyógyszereket elkezdeni szedni!Tudna engem fogadni ezzel a dologgal?
Kedves Tira!
Nemcsak a kemoterápiával, hanem valószínűleg az alapbetegségével is összefüggésben van a lelki állapota.
Természetesen szívesen fogadom, hívjon fel a fent megadott időben, hogy a depresszióját segítsek.
Ezen kívül:
A homeopátiában is sok lehetőség van a daganatos betegségek kiegészítő terápiáját illetően, főleg oki, lelki alkati kezeléssel, – valamint a Jónás-féle méregtelenítés is segít, hogy ne újuljon ki a betegség. /Minden un.mutagén – mutációra hajlamosító – anyagot ki tudunk már vezetni a szervezetből.
Üdv dr TV
Tisztelt doktornő!
46 éves vagyok, depressziós és hipochondriás problémákra jelenleg Jarvist és Frontint szedek. Mivel 10 éve zsibbadnak a lábaim bokától lefelé ami egyébként nem zavar, elmentem orvoshoz és neuropátiát diagnosztizáltak. Persze az interneten áttanulmányoztam mindent jó hipochonderhez méltóan, és idegileg lefárasztottam magam. Folyamatosan újabb problémát fedezek fel, produkálva akár a tünetegyüttest is. Néhány napja elkezdtem szédülni (nem forgó szédülés), a füleimben érzem a szívem verését, valamint előre akar dőlni a testem, össze-vissza ver a szívem, legalábbis ilyen érzetem van. Jelenleg már hányingerem is van, az étvágyam jó, csak reggel hányingerrel ébredek, már ha egyáltalán ki tudom magam aludni. Reggelente néha remegek, mintha lázas lennék, viszont mind a pulzusom, mind a vérnyomásom normális. Az idegeim nincsenek rendben, néhány napja sokkal ingerlékenyebb vagyok, minden vacakért ugrom. Nincs kedvem sportolni sem, de ha sikerül rá vennem magam és sportolok, akkor jobban érzem magam.
Érdekelne, hogy homeopátiás módszerrel van-e ezekre megoldás, ha igen felkeresném Ön a rendelésen, mert már nagyon tele van a hócipőm az egésszel.
Üdvözlettel
Attila
Kedves Attila!
Szívesen segítek Önnek. A szorongásos problémáin jól lehet homeopátiával segíteni, de a neuropáthiára is tudok esetleg megoldást Önnek biorezonanciás állapotfelméréssel és Joalis cseppekkel.
A megadott időkben hívjon és egyeztetünk.
Üdv dr TV